Márti Kuckója

Az alábbi idézetek az Ő munkájából valók, az 1932-ben kiadott "Szabadítsd meg tenmagad" című könyvéből.

"Az egészség jogunk és örökségünk. A teljes összhang lelkünk, gondolataink és testünk között, s nem valami távoli, elérhetetlen ideál. Olyan egyszerû és természetes, hogy sokan közülünk nehezen értik meg.

Mindannyiunknak Isteni küldetése van ezen a földön, aminek megvalósításához lelkünk gondolatainkat és testünket eszközként használja, s ha e három összhangban mûködik, az eredmény tökéletes egészség és boldogság lesz.

Az Isteni küldetés nem önmagunk feláldozása, nem visszavonulás a világtól, nem a szépség és a természet élvezetének visszautasítása, éppen ellenkezõleg: minden dolog teljesebb és magasabb élvezetét jelenti. Azt, hogy szeretettel, teljes szívünkkel és lelkünkkel végezzük munkánkat, legyen az bármi, házimunka, gazdálkodás, festés, színjátszás, vagy embertársaink szolgálata a házban vagy az üzletben. És akármivel foglalkozzunk is, ha mindenekfelett szeretjük, akkor ez Lelkünk egyértelmû parancsa, a földön elvégzendõ feladatunk, s csakis ebben adhatjuk valóban önmagunkat, hétköznapi, fizikai módon ez fejezi ki Igaz Valónk üzenetét.

Lelkünk minden helyzetben, minden nehézségben vezet majd minket, ha hallgatunk rá; s ha ily módon gondolataink és testünk megtalálják valódi vezetõjüket, tökéletes boldogságot és egészséget sugározva éljük majd le életünket; annyira szabadok leszünk minden bajtól és felelõsségtõl, akár a bizalommal teli kisgyermek.Az egészség azt jelenti, hogy kizárólag lelkünk parancsaira hallgatunk, bizalommal, mint a gyermek; visszautasítván az értelmet (a jó és rossz tudásának fáját) annak észérveivel, ellene és mellette szemléletével, elõzetes félelmeivel; nem véve tudomást a konvenciókról, mások elképzeléseirõl és parancsairól. Így képesek leszünk zavarok és panaszok nélkül keresztülmenni az életen, szabadon szolgálva embertársainkat.

Egészségünket boldogságunkon mérhetjük, és boldogságunkon ismerhetjük fel, hogy engedelmeskedünk-e lelkünk parancsainak. Nem feltétlenül szükséges, hogy szerzetesek vagy apácák legyünk, vagy elrejtõzzünk a világ elõl. A világ értünk van, azért, hogy jól érezzük magunkat és szolgáljunk, s csak akkor adhatjuk magunkból a legjobbat és akkor válhatunk valóban hasznossá, ha boldogan és szeretettel szolgálunk. Amit kötelességérzetbõl, esetleg ingerülten és türelmetlenül teszünk meg, annak semmi értéke sincsen; egyszerûen csak a drága idõt pazaroljuk, amikor testvérünk esetleg a segítségünkre szorul.

Az igazságot nem kell analizálni, nem kell vitázni róla, vagy szavak tömegébe burkolni. Egy pillanat alatt felismerhetõ, belõlünk fakad. Csak az élet mellõzhetõ, bonyolult dolgaival kapcsolatban van szükségünk meggyõzésre, s emiatt fejlõdött ki értelmünk. A valóban fontos dolgok egyszerûek. Ezek azok, amikre azt mondjuk: Nocsak, ez tényleg így van, mintha mindig is tudtam volna. Mindez a boldogságra is érvényes, ami akkor tölt el minket, amikor harmóniában vagyunk szellemi önmagunkkal, s minél szorosabb, minél átfogóbb ez az egység, annál intenzívebb az öröm is. Gondoljunk a ragyogásra, ami a menyasszony arcán látszik esküvõje reggelén; vagy az anyán, amikor a karjában tartja újszülött gyermekét; a mûvész eksztázisára, amikor befejezett egy mestermûvet - ezek a spirituális egység pillanatai. Képzeljük csak el, milyen csodálatos is lenne az élet, ha mindannyian ilyen örömben élnénk - és ez valóra válhat, ha teljesen az életmûvünknek szenteljük magunkat.

Lelkünk (az a vékony, halk belsõ hang, Isten hangja) megérzéseinken, ösztöneinken, vágyainkon, elképzeléseinken, rokonszenvünkön és ellenszenvünkön keresztül beszél hozzánk - mindenkinek úgy, ahogyan a legkönnyebb meghallania. Hogyan másképpen üzenhetne? Ezek a parancsok feltétlenül követendõk, mert egyedül csak a lélek tudja, hogy kinek milyen tapasztalatokra van szüksége. Akár lényegtelennek, akár fontosnak tûnnek ezek az üzenetek, vágy még egy pohár teára, vagy az életvitel teljes megváltoztatása, önként kellene engedelmeskednünk nekik. A lélek tisztában van azzal, hogy mindarra, amit ezen világon bûnnek és rossznak tartunk, az egyetlen valódi gyógymód az elégedettség; hiszen amíg egész lényünk fellázad valami ellen, addig ez még nem semmisült meg, csupán lappang bennünk. A lekvárból is könnyebb és gyorsabb addig enni, míg végül rosszul lesz tõle az ember, s akkor nem jelent további vonzerõt a számára.

Igaz vágyainkat, igaz valónk kívánságait nem téveszthetjük össze mások vágyaival és kívánságaival, amelyeket olykor ránk akarnak kényszeríteni, vagy a lelkiismerettel, amely sokszor csupán ugyanennek más megfogalmazása. Nem kell törõdnünk azzal sem, hogy a világ hogyan magyarázza tetteinket. Jóllétünkért egyedül lelkünk felelõs, s jóhírünk is az õ oltalma alatt áll; bele kell nyugodnunk, hogy csupán egyetlen bûn létezik, mégpedig az, ha nem hallgatunk a bennünk lakó Isten parancsaira. Ez a bûn, amit Isten és felebarátaink ellen elkövetünk. Valódi kívánságaink, intuícióink és vágyaink sohasem önzõk; egyedül ránk vonatkoznak, soha nem tévesek, s egészséget hoznak testünknek-lelkünknek egyaránt.

Azért betegszünk meg testileg, mert nem lelkünk útmutatásai alapján cselekszünk. Amikor az a bizonyos vékonyka, halk hang süket fülekre talál és elfeledkezünk Isteni Mivoltunkról, amikor megpróbáljuk akaratunkat ráerõltetni másokra, vagy megengedjük, hogy mások kívánságai, gondolatai és parancsai befolyásoljanak minket.

Minél szabadabbak vagyunk külsõ befolyásoktól, más személyiségektõl, annál jobb eszközeivé válunk lelkünknek, hogy végezhesse feladatát.

Csakis akkor vagyunk önzõk, amikor megpróbálunk ellenõrizni és irányítani másokat. A világ el akarja hitetni velünk, hogy vágyaink követése önzõség. Azért van ez így, mivel a világ rabbá akar tenni minket; ám valójában csak akkor leszünk hasznosak az emberiség számára, ha képessé válunk felismerni és szabaddá tenni igazi önmagunkat. Ez Shakespeare nagy igazsága: Saját magadhoz kell hûnek lenned és ebbõl következik, ahogyan az éjszaka követi a nappalt, hogy senki máshoz nem leszel hûtlen.

Ha megengedjük, hogy mások beleavatkozzanak az életünkbe, akkor nem lelkünk parancsaira hallgatunk, s ez diszharmóniához és betegséghez vezet. Amint más ember gondolata lép bensõnkbe, letérít minket az utunkról.

Oda kell rá figyelnünk, hogy ne csak az életünkbe való beavatkozást kerüljük el, hanem, s ez a fontosabb, mi se befolyásoljunk másokat.

Minél több nehézséggel találkozunk utunkon, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy küldetésünk megéri a fáradságot. Florence Nightingale egy egész nemzet tiltakozása ellenére megvalósította saját elképzelését; Galileo Galilei az egész világ hitetlenségével szemben hitte, hogy forog a Föld, és a rút kiskacsából is hattyú lett, bár egész családja gúnyolta.

A betegség ezért beavatkozások eredménye: a valaki más életébe vagy a mi életünkbe való beavatkozásoké.

Egyetlen dolgunk, hogy megõrizzük személyiségünket, éljük a saját életünket, és életünk hajóját magunk kormányozzuk - s minden rendben lesz.

A valódi egészség boldogság, és ez a boldogság egyszerûen elérhetõ, mivel az apró dolgokban gyökerezik: megtenni mindazt, amit valóban meg akarunk tenni, azokkal az emberekkel lenni, akiket igazán szeretünk. Egészségessé válhatunk, amikor csak akarunk, erõlködés és erõfeszítés nélkül, nem elérhetetlen célt kergetve. Meg kell találnunk a számunkra valóban megfelelõ munkát és azzal kell foglalkoznunk. Sokan elfojtják valódi vágyukat és rossz helyre kerülnek életükben: a szülõk kívánságára, akik fiukból ügyészt, katonát, üzletembert akarnak nevelni, pedig gyermekük inkább ács szeretne lenni. Vagy egy anya miatt, aki jól akarja kiházasítani a lányát, a világ talán elveszít egy másik Florence Nightingale-t. Ez a fajta kötelességtudat helytelen, és a világ kárára van: boldogtalanságot okoz és talán az élet nagyobb része kárba vész, mielõtt a hibát kijavítanák.

Találjuk meg az életben azt, ami a legjobban érdekel minket, és foglalkozzunk azzal. Legyen ez olyannyira természetes a számunkra, mint a légzés, annyira természetes, mint a méhnek a mézgyûjtés, vagy a fának a régi levelek elhullatása és tavasszal a rügybontás. Ha a természetet tanulmányozzuk, észrevehetjük, hogy minden teremtmény, minden madár, minden fa és minden virág önnön feladatát végzi, s ezen keresztül segíti és gazdagítja az egész Univerzumot. A giliszta végzi napi teendõit, segít finomítani és tisztítani a földet; a föld gondoskodik minden zöld növény táplálékáról, a növényzet fenntartja az emberiséget és minden élõlényt, s végül visszatér a földbe, melybõl származik. Létük szépséggel és haszonnal teli, munkájuk annyira természetes számukra, mint az élet maga.

Hivatásunk, ha valóban megtaláltuk, olyannyira hozzánk tartozik és hozzánk illik, hogy megerõltetés nélkül, könnyen, élvezettel végezhetjük, sose fáradunk bele, mintha csak a hobbink lenne. Kifejezésre juttatja valódi énünket, a bennünk szunnyadó tehetséget és sokféle képességet, melyek megnyilatkozásra várnak. E munkában boldogok vagyunk és otthon érezzük magunkat; és csak ha boldogok vagyunk (ha lelkünk parancsainak engedelmeskedünk), akkor végezzük munkánkat a legjobb képességeink szerint.

Tehát, ha te inkább farmer szeretnél lenni, s nem ügyvéd, ha inkább borbély, s nem buszvezetõ, vagy zöldséges helyett szakács, akkor változtasd meg foglalkozásodat, tedd azt, amit akarsz és boldog leszel, jól fogod érezni magad, lelkesedéssel végzed a munkád, és jobban dolgozol farmerként, borbélyként, szakácsként, mint ahogyan abban az állásban teljesítettél volna, ami sohasem tartozott hozzád.

Rövid, örömteli kalanddá változtathatjuk ezt az utazást, ha megértjük, hogy csak szabadság adása által szabadulhatunk meg kötelékeinktõl; akkor válunk szabaddá, ha meghagyjuk mások szabadságát, hiszen csak saját példánkon keresztül taníthatunk. Akkor válunk magunk is szabaddá, ha minden emberi lénynek, akivel csak kontaktusba kerülünk, meghagyjuk a szabadságát, ha minden egyes teremtményt, s mindent, ami körülvesz minket, szabaddá teszünk. Ha soha, még a legapróbb dologban sem próbálunk meg mások életébe beleavatkozni, azt ellenõrizni vagy uralkodni felette, akkor észre fogjuk venni, hogy a mi életünk is szabad lett az idegen befolyásoktól, mert mindaz, amit megkötünk, minket is megbéklyóz.

Ha körülöttünk mindenkinek és mindennek meghagyjuk a szabadságát, akkor azt fogjuk találni, hogy szeretetben és javainkban gazdagabbak lettünk, mint bármikor azelõtt, mivel az a szeretet, amely szabadságot ad, a nagy szeretet, mely még szorosabban összeköt minket.

És mondjunk mindig köszönetet a Teremtõnek, aki irántunk való Szeretetében, gyógyulásunkra teremtette a mezõkre a növényeket."

(Dr. Edward Bach)